'

Mózes, Isten szolgája


Isten előre küldött egy embert

Hasonló okból, mint ahogyan megtette ezt már Mózes előtt néhány emberrel. Ezek az emberek már ébren voltak akkor, mikor mások még aludtak, és mély álomban álmodoztak szabadságról, de valójában csak rabszolga éntudattal tudtak élni. Az előre küldött szolgáló, feladva világi, esetleg még keresztény karrierjét is, a tökéletes tervnek rendeli alá magát. Éppen ezért történhet meg az, hogy amikor megfordul, követőket lát maga mögött. Ilyen egy vezető, egy előre küldött ember. Nem nézgelődőket, hanem népet lát maga mögött.
Mindannyiukról elmondható, hogy rendkívüli életpályát jártak végig, melynek során számtalan olyan döntést kellett meghozniuk, melyeket akkor sokan nem értettek meg, néha még ők maguk sem azonnal. Ezek a személyek nem egyszer ahhoz is közel álltak, hogy megöljék őket. Ez esetben azonban nem lett volna értelme az elhívásnak. Úgy hiszem, hogy sokkal nehezebb olyan időben az Úrért meghalni, mikor a kiválasztottak körül élők, a kortársak nem értik a dolgok miértjét, nem fogják fel a meghozott áldozatok súlyát, a szolgálatban megnyilvánuló szív lüktetését. Emberünk születése utáni első évtizedek erről szóltak. Sátán úgy tervezte, hogy félreállítja ezt az embert, amit a fiúgyermekek legyilkolásával akart elérni, de nem halhatott meg Mózes idő előtt és persze a többi Isten szolgája sem. Fel kellett azonban a népnek is ébrednie álmaiból ahhoz, hogy a későbbiekben megértsék szabadítójuk üzenetét, korábbi és későbbi tetteinek indítékait. Egy testileg-lelkileg nyomasztó gazdasági helyzet ki tudja hozni a népet a világi értékrendnek alárendelt állapotból és erősen ébresztőhatása valóság alapú látást eredményez. Régen is így volt és ma is így van ez.

Ábrahám tudta, hogy nem lesz könnyű az útja, hiszen a minimálisnál is kevesebb tapasztalat szolgálta őt a nagy költözés, az igazi kihívás során. Tökéletesen bízott ezért abban a személyben, aki őt megszólította és kihívta. Hiszem, hogy tökéletesen működtek a szellemi szenzorai. Józsefnek talán könnyebb lett volna elviselnie mindazt a nyomort, ami érte őt, ha kezdettől fogva tudja, mi Isten végcélja az ő rabszolgaságával. El kell mondanunk azonban, hogy a szíve és szellemi szenzorai a pusztában, a rabszolgaság során alakultak olyanná, mely alkalmassá tette őt a sokkal többre, a sokkal nagyobbra. Hogy miért történtek meg velük a mai karizmatikus keresztények számára érthetetlennek, olykor brutálisnak tűnő események? Kortalan az erre adott válasz: megújulást, szabadulást, és új célokat akart megfogalmazni és egyben elhozni rajtuk keresztül az Úr népe számára, melyek segítségével közel akarta őket vonni önmagához. Ez volt az elsődleges célja mindig is! Arra hívta el népét elsősorban, hogy élő kapcsolatban legyenek Vele. Sosem úgy alakult ez a kiküldés, mint a mesében: a jók mindig egyértelműen jók maradtak és mindig jól ment a soruk, a gonoszak pedig hamar elnyerték méltó büntetésüket. Nem így! Nem is úgy történt, mint ahogyan ma sokan el tudják, avagy el merik hinni. Ezeken a helyeken az Istentől való tökéletes függés elé mintha odakerült volna egy-egy kicsit megszépített tanítás, esetenként egy ember, aki olykor osztozik a csakis az Urat illető csodálaton, imádaton. Nem aggódom én, és zavarba sem szeretnék hozni senkit. Hitem szerint végül minden le fog tisztulni kellő időben és a jó el fog válni a hitványtól, bármilyen felekezetről is van szó. A tökéletes meg fog telni szentséggel, Jézus imádatával és szenvedéllyel az Ő személye felé. Ez a terv másolható módszerektől mentesen, szuverén módon végbemegy. Ez az égi akarat minden egyes történelmi időszakban felülbírálta az egyház valamikori elvárását, képét a szabadítóról, esetenként még a szabadító énképét is önmagáról!

Az elhívás sosem sztárokat, nem szuperhősöket és nem is politikai értelemben vett szabadságot akart elhozni. Mégis is ott él bennünk sokszor az igény, hogy testi-lelki komfortigényünk jóllakása után kézzel fogható, látható személyeket kezdjünk el nem éppen biblikus módon tisztelni, vagy inkább bálványozni!? Bizony ma sem könnyű ezektől elszakadni, mivelhogy alapvetően a biztonság felé törekszünk. Ez egy nagyon természetes, emberi igény, ami leginkább a pszichés biztonságérzet megélése iránti vágyból fakad. Így működünk, alapvetően ilyenek vagyunk emberileg. A megtérés és az ezt követő odaszánás az elhívásra, mellyel a sokkal többet, sokkal nagyobbat akarnánk lehívni a mennyből, mintha ezeket a kapaszkodókat akarná kiiktatni az életünkből, még ha csak átmenetileg is. Keressük a kapaszkodókat, olykor makacsul keressük a jó érzéseket. Kell azonban egy rendíthetetlen kapcsolat az Úrral, mely nem igényel semmilyen emberi mankót, emberi érzéseket, dicséretet...

Hogyan gondolkodik Isten? Ő nem talentumokat, nem híres embereket, és mégcsak álalázatba öltözött kishitű embereket sem, hanem legalább egy engedelmes szívet keres! Neki elég egy ember. Lehet, hogy téged keres, téged akar megszólítani? Nem megaprédikátorokat akar ma kiképezni. Igen, vannak persze nagy prédikátorok is. Sokat lehetne arról beszélni, hogy vajon miért ők? Mert engedelmesek voltak és mert mások nem? Meggyőződésem, hogy többek között azért tartunk itt, ahol, mert e tekintetben az egyház diszfunkcionálissá vált, rábízta a munkát néhány megaprédikátorra, saját maga hátralépett és éli a hétköznapi, áldottnak remélt életét, küzdve a világiakéhoz hasonló problémákkal, mivel hogy elfogadta annak befolyásolását önmagára. Kockázatos azonban az Isten jelenléte ( lásd Mózes és a nép az "Isten hegyénél", amikor is a nép inkább Mózest küldte előre, mert féltek a mennyei jelenléttől!) Igen, ha mi szándékosan nem akarunk só lenni, akkor elkezdődik a "kisózás" folyamata: az összes értékünkből kilúgozódunk és ugyan olyan gondjaink és kérdéseink lesznek, mint a többi embernek. Tehát nem leszünk különbek a világnál, nem leszünk se kellőképpen szentek, se kívánatosak a megtérésre. Isten nem véletlenül engedte meg a mai napokban ezt a nagy nyomorúságot! Méri, rostálja és ítéli népét. Ő megígérte, hogy az ítéletet a saját házán fogja elkezdeni. Lehetőségünk van tehát, hogy tükörbe nézzünk és megtéréssel, igazi elszánással, tökéletes odaszánással válaszoljunk a kihívásra. Hiszem, hogy ha még nem így képzeltük el az egyház felébredését, mégis meghatározó része ennek a folyamatnak az egyéni, családi és egyházi funkcióinkba való visszatalálás, azzal való önkéntes azonosulás és az Isten meglátogatásáért való könyörgés elkezdése. Mózes életéből és szolgálatából mindezek az igazságok konkrétan feltárhatóak és igyekszem is majd ezeket az olvasó elé tárni. Születése, pusztai tartózkodása, majd a szabadítás számunkra is megragadható, átélhető magatartásmintául szolgálhatnak ma is!

Kedves testvérem! Amennyiben szívből és tusakodva keressük Őt, jönni fog a szabadulás! Ennek azonban ára van: minőségi és mennyiségi ima! Ez nem egy két perces, és nem is egy kipipálandó projekt. Ez egy életstílus, amire mindent fel kell tenni, mert különben nem működik! Hadd fújjak ébresztőt most! Hiszem, hogy elsősorban nem a pásztor és nem is egy evangélista kell ehhez a folyamathoz, hanem te meg én. Ez nem kiváltság? Mekkora kegyelem! Isten nagy szolgái abban az időben szerettek volna élni, melyben most mi élünk. Ők és a mai nagy prédikátorok sem könyöröghetnek helyettünk azonban és nem imádkozhatnak azért, ami nem az ő feladatuk. Be kell töltenünk papi, közbenjárói szolgálatunkat végre és könyörögnünk kell éjjel és nappal, hátha megsegít az Úr! Mózest sem a neve tette és bizony még csak nem is a természet feletti élményei tették naggyá. Ő nem mások gyengeségein keresztül ragadta meg az ajándékot, nem ezek keresztül lett nagyobbá, mint mások. Hányszor akarta csak őt nagy néppé tenni és a népet pedig eltörölni az Úr? Mit tett Mózes? A nép és az Úr közé állt és közbenjárt és lemondott a biztos nagyságról. Igen, ekkor lett igazán csak valaki az Atya szemében. A mai kor embere számára ez a lépés teljesen logikátlan, mert ma alapvetően nem emberekben, hanem pozíciókban gondolkodunk elsősorban és mások gyengeségeire alapozva igyekszünk a saját magunk hitelét, presztizsét, avagy szolgálatát felépíteni. Vajon ez mennyire kedves Isten előtt? Semennyire sem kedves. A manipulatív kapcsolatrendszer, melyben a hatalomnak, a másokról szóló negatív információknak és nem az embernek van értéke, utálatos Ő előtte. Mózes nem ilyen volt. Pál apostol is inkább átokká lett volna a népért, csak hogy valakiket is megmentsen. Mekkora szív és mekkora szenvedély! Hiszem, hogy az ószövetség legnagyobb embere a böjt, a könyörgések, az esedezések által vált kedvelté az Úr előtt! A kitartó sírás és kiáltás mások vétkei miatt kedves a menny előtt. Szenvedélyesen szerette azokat az embereket, akik felé elindult a szíve és tetteit is ennek a döntésnek rendelte alá. Vajon hányan kívánják, akarják ezt ma? A csillogást valószínűleg sokan, szeretünk elől állni, dicsőíteni is akár.Tökéletes szenvedélyben égni azonban csak elkötelezetten lehet! Hiszem, hogy Mózes olyan kijelentéseket kapott, amit ma nem sokan kapunk! Mire is jött rá mégis? Ezekből az egyik legértékesebb az, hogy ő tudta, hogy a legjobbtól az emberek által jónak tartott jó választja el. Ez számára a hercegség volt. Ő inkább a néppel való együtt nyomorgást választotta! Ő meghozta a döntését és sosem lépett vissza! Úgy hiszem, hogy mindannyiunk számára van valami nagyon nehezen elengedhető, valami olyan jó, ami elválaszt talán ma még a tökéletestől. Az Úr akarata, hogy felvállaljuk a legjobbat, hogy elkezdjük végre a közbenjárói szolgálatot, melyben a szellem ereje hatványozott erővel tud felszabadulni és amelyben úgy tudnak felgyorsulni a történések, mint ahogyan egy hétköznapi imaélet által nem tudnának. Ez az erő tud áttörni emberileg legyőzhetetlen falakat, a szelleme ereje nyit ki erősen bezárt kapukat, avagy bezár erőszakosan nyitott ajtókat, melyen ki-be jár lelkünk ellensége. A döntés a kezünkben van: továbbra is megideologizáljuk és elfogadható teológiai magyarázatot adunk kifogásolható tetteinkre, életmódunkra, vagy az igéhez igazodva, radikális döntéseket hozva, radikális eredményeket kezdünk átélni. Ha kitartóan és szabályosan küzdünk, jön a szabadulás, bizonnyal eljön! Jézus a Mennyben, az Atyánál közbenjár értünk, imádkozni azonban nekünk kell. Nem ő fog imádkozni, hiszen ő közbenjár! Ő azért jár közben, hogy mi ezt minden akadály nélkül megtehessük! Ezek után felébred az egyház, megtelik erővel és dicsőséges lesz!