'

Mózes, Isten szolgája 2. - Történeti és családi háttér


Történeti és családi háttér

Mózes személye körül több problémakör is generálódott.
Igen sok dilemma vetődött fel - teológiai szinteken is - Mózes szerzői autoritásával kapcsolatban, hogy milyen mértékben tekinthető ő az öt könyv írójának. Történt ez ugye keresztény berkeken belül, ami persze nem azt jelenti, hogy személyének valódiságát a hívő világ megkérdőjelezte volna.
A nem keresztény világban azonban bő száz évvel ez előtt még az is talány volt, hogy egyáltalán élt e ilyen nevű ember, akinek a személyét ily mértékű, hihetetlen események sokasága övezi. Ma viszont már történelmileg elfogadott tény, hogy ő valóban élt. Hogy aztán ő valóban az volt e, mint akinek az ige őt leírja, ez megosztja a magát hívőnek nevező keresztény világot. Amennyiben szolgálati működését az igében leírt csodák kísérték, akkor mind azok a természetfeletti események, amik anno megtörténtek, egyáltalán nem szent legendák, mint ahogy ezt egyes vallási körök gondolják, hanem maga a hiteles valóság. Nem szabad elfelednünk, hogy az Ige eleve természetfeletti ihletésű.

Ha a Szentírást a mai teológia bármelyike is – legyen az liberális vagy konzervatív - úgy próbálja meg elfogadhatóvá tenni a a mai kor embere számára, hogy abból kivonja a természetfeletti elemeket, akkor magának az igének az eredetiségét kérdőjelezi meg. Ez esetben nem lesz az több mint bölcsességek és erkölcsi intések gyűjteménye. Ha ma nincsenek csodák, akkor nincs feltámadás, és a több ezer évvel ez előtt elhunytak sem támadtak(nak) fel!? Ez azonban nem így van, hiszen Mózes és Illés a megdicsőülés hegyén találkoztak Jézussal, majd a Feltámadást követően a feltámadott Jézussal is sokan találkoztak. Tehát van feltámadás!
Igen fontos látnunk, hogy a természetfeletti folyamatosan jelen volt és van az élő egyházban.
Isten nem változott meg és nem is fog. Senki kedvéért sem teszi ezt meg. Ugyan azokat a jeleket ma is meg tudja tenni, sőt úgy olvassuk, hogy még nagyobbakat is.

Mózes életében, így annak kezdetén sem, szinte semmi sem alakult hétköznapi módon. Születése, neveltetése, speciális felkészítése és kiküldése, majd későbbi halála nagyon egyedi, csodás módon történt. Személyiségének szerves részét képezte a természetfeletti, nem lehet azt elválasztani személyétől, szolgálatától. Tehát nem lehet azokat kivonni az igéből, mert az úgy hiteles, ahogyan meg is történt. Hosszú volt azonban az út idáig! Ahogyan az évek során a nem mindennapi neveltetés és a pusztai kiképzés beérlelte hősünk személyiségét, az annyira csodálatos eredményeket hozott el önmaga és környezete számára, hogy szinte mi is kívánjuk azt a közeget, ahol az ember szíve a lehető legnagyobb mértékben át tud alakulni.

Ki gondolná, hogy a puszta tette vele ezt a csodát? Jóllehet, hogy személyes igetanulmányainkból kiderül, hogy mi is ez a puszta, mégis azt gondolom, hogy kevesen vannak még, akik ezt az egyik legnagyobb áldásnak látva, jó kedvvel gyalogolnak oda be és ott érdemi időket töltenek el. Még kevesebben vannak azok, akik kellő időben vissza is jönnek, nem ragadnak ott! Tudjuk, hogy a nép pusztai vándorlása gyakorlatilag pár hét alatt megtörténhetett volna, amennyiben engedelmesek az Úrnak és nem csupán a rabszolgaságból akarnak kitörni. Rövid távon gondolkodtak csupán, mindenképp szabadon akartak élni. Ez a szó, hogy szabadság feltétlenül fölvet egy kérdést: mitől szabadon? Szabadon a bűnöktől vagy az éppen aktuális elnyomó állami apparátustól? A pusztai titok mindaddig nem nyílik meg, amíg az ember nem akarja megérteni annak lényegét és lázadást hordoz a szívében. Tud szólni az ég a pusztában is, de ha már odakerül egyszer a hívő, jobb onnan erővel, mint sem erő és tisztesség nélkül kijönni. Nem jó sokáig ott maradni, mert a vadállatok nem tisztelik ott az embert, hanem szétszedik! Na és egyáltalán igei ma a pusztáról, netán a keresztről szóló tanítás a hívők életében? Szomorú, hogy ez az alapkérdés esetenként még kényes téma is tud lenni, megosztva a hívő társadalmat.

Na de most ne szaladjunk nagyon előre, maradjunk bevezető gondolatainknál és foglalkozzunk egy kicsit tanulmányunk témájának történeti hátterével.
Hősünk születése veszélyes, szellemileg nagyon sivár, miértekkel és feszültséggel teli időszakban történt.
Az újbirodalom időszakában (Kr. e. 1546-1085) három dinasztia uralkodott Egyiptomban. A XVIII. dinasztia uralkodása idején az izraeliták kb. 370 évig tartó megkülönböztetett helyzetének vége szakadt. József életében - és halála után is egy darabig - prófétai szolgálatán keresztül még hatással volt Egyiptomra, halála után azonban senki sem lépett örökébe, hogy hozzá hasonlóan isteni befolyást gyakoroljon a fáraóra, és ez bizony óriási problémává nőtte ki magát. A prófétai látó szolgálat szellemi örökségét senki sem vitte tovább és ez bizony csakhamar megpecsételte a nép sorsát, hiszen látás nélkül elvész a nép: a zsidók elszegényedtek, nyomorúságba jutottak. Már nem elől járók, hanem "hátulkullógók", nem szívesen fogadott, hanem megtűrt népként voltak jelen az országban. Isten bizony nem így tervezte el sorsukat. Az ige nem tudatja velünk a történtek miértjét, valamiért azonban mégis megengedte az Úr. Senki sem látta akkor, hogy a látás szolgálatát tovább kell vinni. Nagyon egyszerűen azt is mondhatnánk, hogy ha a semmit tűzzük ki célul, akkor a semmit fogjuk elérni. Így van ez ma is. Akkor, amikor nyomorúságra és szegénységre jutott közösségeket látunk, az elsődleges okot minden bizonnyal a látó, illetve - az újszövetségi gyülekezet funkcionálását figyelembe véve - az apostoli szolgálat, kenet hiányában állapíthatjuk meg.
Ez a jelenség sajnos nem ismeretlen az Egyházban és ahol csak felüti a fejét, ott hamarosan „egyiptomi állapotok" állnak be! Meg kell értenünk, hogy Isten népének lételeme a vezetés, ebből fakadóan pedig az élet. Nincs más elfogadható alternatíva! Ha élünk, akkor elől, fejként foglalunk helyet, mert csak így tudunk nyomot hagyni ebben a rohanó és egyre bűnösebb világban. Elmondhatjuk, hogy Jézus az út és az igazság, de bizony ő az élet is! Hogyan beszéljünk az életről, és hogyan mutassunk példát az úton járásra, ha bennünk nincs élet? Ez egy nagyon nagy kihívás a kereszténység számára. Isten csak egyet tervezett: fejjé akarja tenni az egyházat, hogy élet legyen benne...

Az Újbirodalom időszakában egy olyan új királyi dinasztia került uralomra, melynek fáraói megfeledkeztek József Egyiptomért végzett munkájáról. Alsó és Felső Egyiptom újraegyesülése után I. Szetosz (Széti) vezetése alatt az ország katonai csúcspontján állt: sorra visszahódította az ázsiai területeket, amelyek Ehnáton idején leszakadtak a birodalomról és a fővárost a keleti delta vidékre helyezte át. A fáraók figyelme mind inkább a termékeny deltavidékre terelődött és hogy a dinasztia hatalma még szilárdabb legyen, építkezési programot indítottak el, raktárvárosok épültek. E városok építésének - a termények felhalmozásának - a királyi rezidencia megalapításán túl gazdaságpolitikai okok miatt volt nagy jelentősége. A mindenkori uralkodó katonai ereje ugyanis egyenesen arányos volt gazdasági helyzetével, illetve gabonakészletével. Emlékezzünk csak vissza miért tulajdonított nagy jelentőséget József álmának az akkori fáraó. Az élete és hatalma múlott az álommagyarázat valódiságán. Ha nincs gabona, nincs hadsereg, ha pedig nincs hadsereg, akkor nincs hatalom. A folytatást pedig mi is el tudjuk képzelni.

Már több száz éves egyiptomi köreit rótta a nép, amikor az éppen hatalmon lévő fáraó el kezdett kegyetlenkedni, mert megijedt a fenyegetően megduzzadt zsidó néptömegtől, akikben uralmi törekvéseit látta veszélyeztetve.
A fáraó, több bibliakutató véleménye szerint II. Ramszesz, rendeletet adott ki, amellyel Isten népét kényszermunkára fogták és a további népszaporulatot a helyi bábák segítségével igyekeztek visszaszorítani. Csak, hogy a bábák félték az Istent és nem követtek el gyilkosságot, egyszerűen félrevezették az uralkodót. A bibliai elbeszélés ezt a fajta hazugságot pozitívan értékeli, hiszen a bábák jutalmat kaptak fentről. Azt gondolom, hogy Isten-hitük megnyilvánulása volt ez a félrevezető magyarázat. (Hasonló körülményként lásd Ráháb esetét)
A nép a kegyetlen lépésre úgymond a demográfia fegyverével válaszolt, még pedig olyan eredményesen, hogy a fáraó még inkább megrettent.
Az egyiptomi vezetés nem látott más megoldást, ők is "demográfiai" eszközökhöz nyúltak, el kezdték legyilkoltatni a fiúgyermekeket.
Lefordítva ez annyit tesz, hogy meg kell ölni a férfiakat, a vezetőket, az életet! Az a nép, ahol nincsenek férfiak, vagy arányait tekintve jóval kevesebben vannak, mint kellene, nem életképes. Ez az igazság. Az ellenség tudja ezt, nekünk is látnunk kellene.
Fáraó igen komolyan gondolta a megelőzést. A gyilkolást preventív, megfélemlítő eszközként használta és bizony hasonlóképpen van ez ezekben a napokban is, hiszen amint lelkünk ellensége megsejti, hogy potenciális szolgálattevő születik, máris az éltére tör, megpróbálja azt félretenni az útból...Isten az ő jó kedvéből azonban azt cselekszi, hogy a legnagyobb harcosait a legnehezebb időkben állítja föl, hiszen a kőkemény életkörülmények körülveszik a csodák születését.
Hősünk születése csontszáraz időszakban történt, így már az életben maradása is önmagában egy nagy csoda.

A születés története: 2. Mózes 1-10.

"Egy Lévi házából való férfi elment, feleségül vette Lévi egyik leány utódját. Az asszony teherbe esett és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. De amikor nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nénje pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele."

A történet folytatása szerint pedig a fáraó lánya talál rá a néhány hónapos csecsemőre és pártfogásába veszi. Egyes magyarázat szerint ez a személy nem a királynő lánya volt, hanem a fáraó egyik ágyasának a lánya, tehát nem a hercegnő véréből származó személy. Az Írás ezt a vélekedést nem forszírozza, így mi sem tesszük ezt.
A fáraói udvarral kapcsolatos másik meglátás szerint az akkori uralkodónak nem volt fiúgyermeke, hanem csak lánya, mely okból kifolyólag Mózesnek potenciálisan megvolt a lehetősége arra, hogy trónörökösként - másik fiúgyermek hiányában - az adaptáció révén fáraó legyen. Jóllehet az ige nem tesz említést esetleges fiúgyermekről, de igazából az ellenkezőjét sem cáfolja. Ennek a látszati kizárólagosságnak meglátásom szerint egyszerű, gyakorlati oka lehet. Mivel történetesen a fáraó leánya ment le éppen aznap fürdeni a Nílusra, így ő talált rá a babára, és nem egy férfi. Ez alapján úgy tűnik, hogy esetleges férfi utód megemlítése a történet megértése céljából nem volt lényegi fontosságú, így nem is nyert említést az idézett szakaszban.
Ha azonban mégis úgy lett volna, hogy ő volt az egyedüli fiú az udvarban, származása miatt azonban nehezen válhatott volna belőle trónörökös.
Igaz, hogy így is magas rangot viselt, egy esetleges fáraói cím azonban erősen vitatott hipotézis, nem beszélve arról, hogy egyenes ágú örökös hiányában a tágabb értelemben vett család férfitagjaival is kellett volna számolni...
Korabeli szokás szerint a családba került gyermek a hárembe került, ahol a többi gyerekkel együtt kitanították, felnevelték, így lehetőséget kapott arra, hogy kora legfejlettebb civilizációjának minden bölcsességét elsajátítsa. Lássuk csak, miben nyert emberünk jártasságot: hieroglifákat és hieratikus írást tanult, továbbá különböző tudományokat és testgyakorlatokat is megismert.
Az Új birodalom idején az egyiptomi udvar drága oktatási intézményeit használták az adófizető fejedelmek örököseinek kiképzésére is. Fejedelmi bánásmódban volt részük, de voltaképpen túszként tartották őket fogva, hogy az adóbehajtás biztosított legyen. Nagyon valószínűnek látszik, hogy Mózes egyiptomi neveltetése, kiképzése Szíria és más közel-keleti ország leendő uralkodóinak társaságában valósult meg.
Mózes és a hozzá hasonlóan, a háremben, idegenként felneveltek felnőtt korukban bizalmi kinevezéseket kaptak a hadseregben, templomokban, vagy a polgári hatóságoknál.
Talán ebből fakadóan is történhetett meg később az, bár ez kicsit félreérthető, hogy emberünknek az építkezésre való kimenetele valamiképpen kapcsolódhatott beosztásához is, nem csak úgy arra sétált. Ez csupán egy esetleges gondolat és semmiképpen sem azt próbálom igazolni, hogy emberünknek egy kicsit is köze lett volna a zsidók dolgoztatásához. Herceg volt és pozíciójával kapcsolatosan ez a legbiztosabb információ.

Kanyarodjunk most vissza az idézett igékhez és vizsgálódjunk még egy kicsit a kezdeti körülmények körül.
Egy vezető ember életét - különösen, ha az látványos szolgálatot végez - előszeretettel figyelik az emberek. Teszik ezt jó és olykor rossz szándékból is. Isten igéje határozottan felhívja figyelmünket arra, hogy kövessük a vezetők hitét és figyeljünk életük végére. Kivételt ez alól a farizeusok életvitele képviselt, mely követése ugyan nem volt ajánlott, a mondanivalójukra azonban oda kellett a tanítványoknak is figyelni. Nem akármilyen módon épülhetünk az igazi szolgálók életén keresztül, és bizony felvértezhetjük magunkat azzal az tudattal is, hogy amit Isten az ő népével meg akar tenni, azt először a legelsőkkel teszi meg. Ha pedig már megtette, akkor ezt a gyülekezettel is biztosan megteszi majd. Ez alatt nem pontosan ugyan azokat a próbákat, jellemformálásokat kell érteni, amiket Mózes átélt, hanem ez személyre, elhívásunk mértékére szabottan van elkészítve mindannyiunk számára.
A cél azonban ugyan az, még pedig alkalmassá válni az üdvösségre és a szolgálatra. Ha felismerjük azokat a kihívásokat, amiket emberünk átélt, könnyebb lesz nekünk is azokban jó reménységben, sőt akár még jó kedvvel is benne lenni. Idővel inspirálni fognak minket, ha ránk köszöntenek majd az idő folyamán. Bátorságot, és nem gyávaságot fognak bennünk okozni a legnehezebb napokban is. Az izzó kemence nélkül csupán műkedvelők, és nem munkások leszünk. Mindezek azonban akkor válnak hasznunkra, és akkor okozhat biblikus örömet a jellemformáló szenvedés, amennyiben az Úrtól nekünk adott szolgálati helyet foglaljuk el és nem a másét. Ha valaki közülünk evangélistának hív el az Úr, akkor nem szerencsés az, hogy ha pásztor akar lenni, mert akkor valóban sok lesz a szenvedés. Megszenvedi ezt a szolgáló és a gyülekezet is, hiszen nem lesz sikeres szolgálatában és idővel megkeserednek egymás felé. A gyülekezeti vezetést feltétlen igénylő pásztori szolgálati ajándék hiányában tanítás nélkül marad a nép, így ezáltal kiskorúságban is. Természetesen ebbe a képletbe bármelyik ajándék behelyettesíthető, a végeredmény sajnos majd nem ugyanaz. Ebben a tanulmányban nem is szeretném ezt a témát jobban feszegetni, így is elég kellemetlen ránk, szolgálókra nézve, hiszen ennek leginkább a vezetettek isszák meg a levét, mert nem csupán a szerepzavarban lévő szolgáló felé, hanem az Úr felé is bezárhatnak. Hiszem, hogy ha a helyünkön állunk, akkor megtalál minket a fentről kapott elhívásunk és abban kellő befektetéssel sikeresek is lehetünk, nem pedig megkeseredettek. Ez az ajándék utat készít magának és szépen ki is bomlik mindenki előtt, egyértelműen. Csak azon a szolgálati helyen tapasztaljuk meg ezt, ahol a helyünk van, egyébiránt a szolgálatunk nem lesz kívánatos. Mózes tudta, hol a helye, ezért is rugódozott annyira a későbbi elhívásánál, és nemcsak a szerinte való, elégtelen képességei miatt akart meghátrálni. Természetesen ennél sokkal gyakorlatiasabb bizonyítékok is vannak arra vonatkozóan, hogy ő betöltötte azt a szolgálati helyet, melyre elküldetett. Emlékezzünk csak arra a momentumra, amikor Jetró tanácsára hetven embert kiválaszt és a benne működő Szellemből kézrátétel útján tovább ad! Ez nem csupán egy bölcs lépés volt, hanem egy bibliai példa is számunkra, hogy egy szolgálati ajándék feladata elhívásának betöltésén túl az is, hogy vele egy szellemmel átitatott ajándékok nőjenek fel mellette. Amely szolgálati ajándék funkcionálisan a helyén van, ott természetes módon történik ez, sőt egyfajta gyümölcstermés is egyben. Ahol azonban szerepvesztéssel küszködve szolgálati identitászavarba kerülnek vezetők, ott az életes növekedés idővel megáll, és keserű féltékenység, versengés tölti be az emberek lelkét. Nem akarok itt leragadni most, jóllehet nagyon fontos lenne beszélni ezekről a problémákról, később néhány gondolat erejéig vissza is térünk e témára.

Megállapíthatjuk tehát, hogy ha a kezdetekből tanulni lehet - már pedig lehet -, akkor az egyik legnagyobb Isten emberének színre lépéséből még inkább tanulhatunk, még inkább épülhetünk. Kérlek, ezért szívleld meg a következő gondolatokat.
Van valaki, aki anélkül, hogy őt erre figyelmeztetnék, különös módon odafigyel egy szolgáló születésére, életére és halálára is. Amint megsejti, hogy élet születik, rögtön ott terem, hogy rövid úton eltegye azt az útjából.
Talán azt kérdezzük most, hogy hát miért teszi ezt, hiszen az elhívásból annyira sem látszik semmi, hogy azt szinte senki sem, még ez elhívott sem tudja. Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy elhívott, mert Sátán nagyon jól tudja azt, hogy az Úr - Jeremiás könyvének első fejezetében olvashatunk erről - anyánk méhétől fogva hív el bennünket. Az elhívást nem véletlenül, nem Isten pillanatnyi jó hangulatából, és még csak nem is egy kézrátétellel történő szolgálati ajándék átruházása útján kapjuk meg igazából, hanem ezt Isten még a születésünk előtt eldöntötte, majd a fogantatásunk pillanatától elkezdve az elhívást életbe lépteti.

Ott tartottunk tehát, hogy szörnyű idők jártak főhősünk születése napjaiban. Olyannyira, hogy a királyi udvar legyilkoltatta a fiúgyermekeket. Ez a momentum ismerős, ugye? Ezekből a sorokból számomra az tűnik ki, hogy Sátán sajnos esetenként sokkal jobban ismeri az elhívásunkat, mint saját magunk; jobban tisztában van annak részleteivel, mint saját magunk, és ez ránk nézve szomorú. Bizony tudta, hogy azokban a napokban nemcsak egy fiúcska születik a sok közül, hanem maga a szabadító. Ezt a körét a szétdobáló Jézus születése idején is megfutotta, és dicsőség az Úrnak, hogy mind a két esetben hiába. Van néhány dolog, amivel egy szolgálónak nagyon hamar tisztában kell lennie! Isten akarata szerint születtél meg, és ha a helyeden fogsz maradni, akkor az ő akarata szerinti időben is fogsz meghalni, vagy éppen elragadtatsz majd. Mint gondoltok, Péter miért aludt olyan nyugodtan a börtönben éppen a saját kivégzése előtt? Úgy látom, hogy nemcsak azért, mert jó kapcsolata volt az Úrral! Leginkább azért aludt, sőt pihent békésen, mert ismerte életének végét, megvoltak fentről erre vonatkozóan a kellő kijelentései. Tudta tehát, hogy meg fog öregedni,és nem hal meg fiatalon, amit el is mondott neki az Úr: „...miután megöregszel, más övez fel téged…” Péter erre emlékezett, sőt ebben hitt az igazán ijesztő tünetek ellenére is!
Miután elfogadtad elhívásodat, idővel megismered annak részleteit kellő mértékben, valamint kijelentést kapsz az "utolsó felvonásról" is, nagyon ütőképessé fogsz válni!

A mi emberünk szülői hátterét illeti, hiszem, hogy a Szent Szellem különös módon foglalkozott a szülőkkel, hogy azok józanságot - Isten szemeivel való tiszta látást, rálátást - bátorságot és kreativitást öltözzenek fel magukra és ne hagyják, hogy elhívott gyermekük egy krokodil gyomrában végezze rövidke életét. Minden bizonnyal nem a mostani diszfunkcionális családokra hasonlítottak. Erős hitük volt, tehát helyükön voltak mind nemi, mind pedig - mondhatni - keresztény identitásukban. Tele van ma az egyház bizonytalan, szerepét vesztett, vagy éppen örökségét soha át nem vett családokkal, akik a bizonytalan jövőképen kívül egyebet nem képesek átadni gyermekeiknek. Higgyük el azonban, hogy a szülők csak abba tudják gyermeküket belevezetni, ahol ők vannak, ameddig ők is eljutottak. Az is egy fontos felismerés lehet, hogy a Istentől megadott és elvett, tudatosan átélt örökségekbe azonban kötelességük lenne őket belevezetni! Egy ősi kínai közmondás szerint gyermekeinkben önmagunkat szemlélhetjük. Ez esetben fel kell tenni azt a kérdést magunknak, hogy ha belenézünk az életükbe, vajon mit és vajon kit látunk? A mi régi, istentelen, kínlódásokkal teli életünket, az ősi vérvonalat, vagy esetleg a krisztusi természet kibontakozni akaró kis rügyecskéit? Testvéreim, ez nem egy karizmatikus hóbort, amit legjobb esetben felnőtt gyerekeink férjül és feleségül adása során megteszünk. Jóval korábban kell elkezdeni! Mint ahogyan egy házasság önmagában nem tesz szentté, mivel azt hamarabb kell elkezdeni munkálni, úgy a helyünk és szolgálatunk megtalálását elkezdeni is későnek bizonyulhat csak a házasságkötés után.

Mózes szülei a hit emberei voltak és ezt a hitet örökölte tőlük fiuk, Mózes is. Felismerték, hogy az együtt kesergés nem megoldás, cselekedni kell.

" Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép (kellemes) a gyermek, és nem féltek a király parancsától." Zsidók 11:23

Ez igék szerint lehetetlen, hogy a szülők azon túl, hogy a babát nagyon drágának találták, semmit sem láttak, éreztek fiuk elhívásából. Isten hatalma ragadta meg őket, hogy valami olyan dolgot vigyenek véghez, amin ők maguk is biztosan meglepődtek. Tették mindezt egy több száz éve tartó rabszolgaság kellős közepén, elnyomottként, de mégsem megfosztottan. Nincs bizony eleve elrendelve, hogy a nyomor mindenképp meg kell, hogy lopja hitünket és pszichés zavarokat idézzen elő. Nem omlottak össze, sőt erős és bátor volt a szívük! Az ajándék pedig utat készített magának a Nílus folyón a veszélyekkel teli sástól egészen a fáraó udvaráig. Ezt műveli a kenet, amikor rászáll valakire és erős szívre, hitre talál! Úgy tűnik számomra, hogy az a gyerek, aki - valamilyen szinten, így akár anyagi befektetéseket tekintve is - az ő szüleinek nem kerül valamibe, annak az elhívása szinte gyanúsan törékeny. Hadd osszak meg egy nagyon tanúságos kutatási eredményt! Egy közelmúltbeli amerikai felmérés azt vizsgálta, hogy milyen effektív tényezők vezethetnek a gyermekek, fiatalok megtéréséhez. A vizsgálat azt mutatta ki, hogy ott, ahol jók a házasságok, működőképesek, a szülők szeretik az Urat és egymást is, ott a fiatalok - látva az ő életüket - sokkal nagyobb eséllyel döntenek a megtérés mellett. Ez így is van, komoly kijelentés lehet ez számunkra is.
Igen nagy ajándék az élő hitű apa és anya, hiszen a fiak az ő örökségüket viszik tovább és ez szolgál majd számukra alapul a nagybetűs életben. Hadd jegyezzem meg itt, hogy az írás a szülőknek a fáraó parancsával való szembehelyezkedését a hit hőseinek tettei között említi meg, nem pedig felelőtlen embereknek titulálja őket!
Ma nem a kormánnyal való szembehelyezkedésre kell gondolnunk a történet jegyében, nem! Adjon az Úr bölcsességet, hogy megadjuk a császárnak azt, ami az övé és az Úrnak is azt, ami az Övé! Ez nem megy tapasztalatból, vezetésre, Isten élményre van szükség!
A szülők feladataként véljük a történetben felfedezni gyermekeik fizikai, szellemi védelmét is, mely egyfajta következmény is egyben. Megértettek valamit és mivel kijelentést kaptak erre vonatkozóan, ezért önkéntes kötelezettséget vállaltak annak megtartására. Ez nem egy emberi erőből származó kiállás, hiszen megvédeni gyermekük elhívását saját erejükből nehezen menne, mégis ez igék alapján úgy látom, hogy az is az ő feladatuk az, hogy őrállókként "felügyeljék" gyermekük elhívását, vagy inkább közbenjárjanak annak sikeréért, míg az elhívott saját maga is az őrállók sorába nem lép, míg képes nem lesz saját elhívását az ellenségtől "megvédeni."
Egy nemes kihívást jelen minden szülő számára, hogy gyermekük elhívását fölismerjék, vagy éppen azért imádkozzanak, hogy Isten hívja el őket valamilyen szolgálatra.
Láthatjuk tehát, hogy nem csak vallást, törvényeket lehet a hívő szülőktől örökölni. Milyen nagy áldás, és mekkora ajándék egy örökségét átadni tudó szülő. Az a szülő, aki nem fájdalmait, sebeit adja tovább gyermekének, hanem az élő Isten jelenlétét, a belé vetett hit ajándékát.
Sok hívő családban született gyermek vált a mozgalom szolgájává és nem tud örülni annak, hogy hívő családba született, hiszen a legtöbben azt tanulták meg, hogy hogyan kell jó keresztényként viselkedni. Sátán megrabolta azt az örökséget, amit a keresztény szülők át tudnak adni gyermeküknek. Elengedhetetlenül fontos, hogy ezt felismerjük. Ez az örökség nem egy igazából nem szükséges extra dolog, ami nélkül még mennek a dolgok! Ha valóban szeretjük gyermekeinket, akkor engedjünk a Szent Szellemnek, aki fel tudja nyitni a lelkünk szemeit a megértésre.
Ha mi nem adjuk át az áldást, az ellenség hozza fel sötét átkait, és megpróbálja azt a gyerekekre ráragasztani.
A mai kor humanizmusának az egyik alaptétele a teljes lelkiismereti szabadság, bizony a gyerekek számára is. Első hangzásra talán még jól is hangzik, de ez igazából azt jelenti, hogy senki nem szólhat bele, hogy én miben hiszek, vagy mit csinálok. Ez a szellem ott kígyózik a gyülekezetek soraiban is, és az engedetlenséget, az ige felé való engedelmességtől való elfordulást munkálja. Csak gondoljuk bele, hogy mi lesz egy sorsöltő múlva, ha a mai felnövekvő generáció a humanizmus jegyében azt csinál, amit csak akar. Ma gyerekek ezrei akarják Harry Pottert és a többi erősen okkult filmeket megnézni. Ha megkapják a mi örökségünket, ami betölti szellemük természetfeletti, Isten felé való szükségüket is, akkor nem fogják a jó gyereket játszani, hanem lelkesedni fognak az Úrért. Egy gyerek nem tudja még tökéletesen, hogy mi a jó számára, így aztán fontos dolgokban nem szabad nekik átengedni a kormányt.
Talán most örülsz és szomorú is vagy egyben, amikor ezeket a sorokat olvasod, mert megértetted az üzenetet, de úgy érzed, hogy nincs, mit adjál a gyermekednek, hiszen te sebeken kívül gyakorlatilag semmit sem kaptál a te szüleidtől, pedig azok is hívők voltak. Ez egy élő probléma, valóban kihívást intéz felénk az ige, de ami ma nem működik, az nem azt jelenti, hogy nem is fog. Meg kell bocsátani a szülőknek, és kérni kell az Urat, hogy szabadítson fel bennünket arra, hogy mi áldani tudjuk gyermekeinket, és át tudjuk adni a hitet, az örökséget. Az Úrnak ma is szüksége van olyan szülőkre, mint amilyenek Mózesé voltak! Te is a hit emberévé válhatsz, ha hozol most egy jó döntést, és elmondod velem ezt az imát:

" Uram köszönöm, hogy megmentettél engem, és szülőket, hívő szülőket (anyát, apát) adtál. Köszönöm, hogy felneveltek engem, és köszönöm mindazt a szeretet, és gondoskodást, amit életükből át tudtak nekem adni. Megbocsátok nekik minden bántást, amivel engem bántottak, vagy, hogy nem foglalkoztak velem. Megbocsátom, hogy nem adták tovább számomra az Úrtól származó örökséget, ami miatt nehezebb lett az életem. Most mindezeket elengedem. Én nem tanultam meg, hogy hogyan legyek áldására az én gyermekeimnek, de mivel a te igéd ír erről, így elhiszem, hogy ez lehetséges. Kérlek, taníts meg átadni a hitet számukra. Tégy engem a hit emberévé! Megvallom, hogy igen is jó dolog keresztény családból származni, és abban élni, mert te helyre fogod annak értékét állítani. Ámen."

Az Úr helyreállítja az Egyházat, azon belül pedig a családokat, a kapcsolatokat. Ez az egészséges kezdet, melynek hiányában diszfunkcionális családokról, illetve szerepzavarban szenvedő egyházról beszélhetünk csak. Én a tökéletesben akarok benne lenni. Az igaz egyre jobban letisztul és az Istent keresőkben megerősödik a kereső szándék, sőt meg is találják őt. A hamisaknak nemcsak az olaja fog elfogyni, hanem idővel ők maguk is ellenségévé válnak a tisztának, az egyértelműnek, és megerősödnek gonoszságukban! Tudom, hogy súlyos szavak ezek, de most még el lehet dönteni, hogy melyik oldalra állunk!