'

„Nem számít, honnan jössz!” - Boncmester volt a Közéleti Klub vendége


DSC_0095.JPG
DSC_0154.JPG
DSC_0110.JPG
DSC_0168.JPG
DSC_0153.JPG
DSC_0149.JPG
DSC_0128.JPG
DSC_0178.JPG
DSC_0182.JPG

Március végén a Reményhír Házban folytatódott a Közéleti Klub, az MPE Országos Cigánymisszió szervezésében. A sorozat vendége ezúttal Karácson Zoltán boncmester és egészségtan tanár volt, akit a házigazdák részéről Patkás Rita kérdezett. Az est során zenei betétekkel Szilágyi Róbert szolgált.

Karácson Zoltán a mindennapok harcában, és a szakmaiságában is igen erős hitébe kapaszkodik, amely a társadalom minden tagjának példa értékű lehet. Zoltán Békésről származik, itt élte gyermekéveit, és itt végezte alapfokú és középfokú tanulmányait is. Két meghatározó életforma jellemezte családi életét. Egyfelől a mély keresztény életű édesanya, más felől szintén vonzó világi nézetek voltak irányadóak Zoltán számára.

- Az érettségit követően édesapám elé álltam. Azt mondtam neki, hogy vele akarok dolgozni. Édesapám ekkor már gyakorlott boncmester volt. Így a gyakorlatban tanulhattam ki a boncmesterséget. Mondhatni a munkába menekültem. Később jelentkeztem a főiskolára, így lettem egészségtan tanár. A diplomámat még nem használtam, mert azóta is boncmesterként dolgozom.

A feleségemet, Zsuzsit még a szakközépiskolában ismertem meg. Azóta négy gyermekünket neveljük, három fiunk és egy kislányunk van. Boldog harmonikus keresztény házasságban élünk - vallott életéről Karácson Zoltán.

Később beszélt arról is, hogy sok roma irtózik a halottaktól és el sem tudja képzelni, milyen is lehet boncmesternek lenni. Azonban a Közéleti Klub vendége számára ez egy munka, amelyet tisztességgel és becsülettel igyekszik végezni. Sokat jelent neki, hogy saját maga tartja el családját, szakmájában megbecsülik.

Karácsony Zoli beszélt az est folyamán cigányságáról is.

- Az életben nem kellett többet teljesítenem vagy tennem, mint a többségi társadalom bármely szintén dolgozó tagjának, csak azért, mert származásom szerint cigány vagyok. Sikereimnek az volt a kulcsa, hogy szüleimnek és főleg apámnak nem akartam szégyent hozni a fejére. Mondhatni a szülői szigor jutatott el idáig. Érek annyit, mint bármely dolgozó magyar állampolgár. Nem szégyellem származásom, cigányságom, hiszen akkor szüleimet, testvéreimet tagadnám meg. Elsősorban nem mint cigány, sokkal inkább mint keresztény ember élem minden napjaim. Meg vagyok róla győződve, hogy csak Isten Igéje képes a cigányságot megváltoztatni.

- Sarkadon szolgálok az ottani Hit gyülekezetében és hirdetem az Úr Igéjét. A személyes tapasztalataimmal és az Ige hirdetésével próbálok előjárójuk lenni. A tetteink határozzák meg életünket. Nem számít, honnan jössz! Az számít, hogy hova tartasz – hangzott el a Közéleti Klub legutóbbi találkozásán Békésen

Lakatos Gyula

MPE OCM